A párt szinte valamennyi sajtómunkatársa beadta felmondását.
2010. január 28. 15:17
p
0
0
5
Mentés
Egyes információk szerint az utóbbi pár hétben az MDF négy sajtósa adta be felmondását, és a hivatalban mások is tervezik a kilépést. A felmondások oka az lehet, hogy a párt vezetése az utóbbi időben megkerülte a sajtóosztályt, ezért nem alakult ki megfelelő munkakapcsolat.
Hanczár János, az MDF egykori sajtómunkatársa elmondta: január első felében közös megegyezéssel távozott a párttól hat év után. Elmondása alapján az ügynek nincs politikai oka, a fárasztó ügyeletek miatt döntött a távozás mellett. Holló János, az MDF sajtófőnöke nem kívánta kommentálni az eseményeket. Álláspontja szerint mindez a párt belügye és nem tartozik a nyilvánosságra.
Szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásának ügyében szolgálati visszaélés miatt szorul a hurok Magyar Péter emberének a nyaka körül.
Magyar Péter szombaton országos csodafegyverként harangozta be a Tisza Párt új online problématérképét, de a rendszer már az első másodpercekben megadta magát. Az oldal vasárnap reggel óta elérhetetlen – a pártelnök szerint „lelőtték”. De tényleg ez a baj?
p
0
0
12
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Erthetetlen, hogy miert ilyen ostobak a sajtosok. Az mdf az egyetlen part ami realpolitikat kinal, es nem szall be a populista fidesz-jobbik valamint az mszp igeretcunamijaba. Micsoda jo tema pedig.